Élő közvetítés az amerikai elnökválasztásról (9. rész)

Hogyan csináljunk végtelenül pártos választási műsort?

Az előző rész: A közvetítés hőtana és elektrodinamikája


Tóta W. Árpád brownie-zik és kritizál– 01:58

Tóta W. Árpádnak igaza van: én a magam részéről egészen biztosan elfogult voltam. Úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy Amerika a két lehetséges jelölt közül a rosszabbat választotta meg (hogy miért, annak megvitatása viszont nem tartozik szorosan erre a blogra, akit érdekel, olvassa el Király András választás előtti WSJ-szemléjét). Ezt a véleményemet korábban sem titkoltam, és nem éreztem volna különösebben hitelesnek, ha hirtelen függetlennek álcázott moderátorként kezdtem volna tevékenykedni, miközben saját blogomon egy bazinagy McCain-jelvény villogott.

Igaz az is, hogy ma egy magyar politikus mellett sem állnék ki, hogy igen, inkább rá tessék szavazni, mint az ellenfelére, miközben egészen határozottan megmondom, hogy milyen eredménynek örülnék egy másik ország választásán. Erre számos okom van.

Az egyik, hogy Amerikában a választás valóban választás: pontosan lehet tudni, hogy ki miről mit gondol. Ennek alapján el lehet dönteni, van-e olyan jelölt, aki elég közel áll hozzánk. Ez a hazai mezőnyben ismeretlen. A választás persze, mint mindig, világnézeti, hovatartozási kérdés, de legalább van valamiféle értelmes politikai vetülete is.

A másik, hogy nincs különösebb felelősségem. Még az itteni választásokon sem számít semennyit, hogy kit reklámoznék, az amerikaiakról alkotott véleményemnek meg még annyi hatása sincs. Ez egyszerűen megnyugtató: nem érhet az a vád, hogy valakinek vagy valaminek az érdekében nyilvánítok véleményt, hiszen nincs érdemi befolyásom.

A harmadik, hogy csak igen közvetett, és áttételes érdekem fűződik a végeredményhez, tehát nem befolyásolnak a közvetlen választási ígéretek, ez egyrészt nagyobb objektivitást enged, másrészt lehetőséget hagy az elvi alapú véleményformálásra. Nem kell arra gondolnom, hogy ugyan szimpatikusabb az egyik, de nagyobb fizetésemelést ígért a másik.

A negyedik, hogy nincs különösebb kényszerem az objektivitásra, szerencsére, műfaji okokból sem. Aki tájékozódni akart, rengeteg elsődleges (amerikai) forrásból válogathatott, és idehaza is majdnem minden nagyobb sajtótermék rendszeresen beszámolt, a legbővebb a Fehér Ház blog volt. Akit érdekelt, lényegében minden fontos tényt megismerhetett. Viszont nem éreztem kötelességemnek, hogy felvilágosítsam mindazokat, akiket ez az egész nem izgatott.

Az ötödik, hogy nincs kiegyensúlyozottsági kényszer semmiféle egyenlőségi furkósbottal hadonászó hatóság felől, sem nem fizetnek politikai hirdetésért, miért is tennék.

Igen, mindezek miatt könnyű szubjektív, elfogult műsort készíteni. És azt gondolom, ez nem is feltétlenül akkora baj. Ellenkező irányba elfogult kommentárt lehetett látni-hallani bőven, szerintem nem ártott színesíteni a képet. Objektív hírekkel pedig el voltunk árasztva - az internet korában élünk, bárki tetszőleges elsődleges forrást el tudott érni, aki meg nem, annak ott voltak a hazai (internetes) tudósítások.

Folytatjuk…

Megjelent: 2008. november 27., 12:16-kor | Tallián Miklós | 8 hozzászólás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ommm 2008.11.27. 20:00:09

De, Árpád, meg lehet csinálni. SŐt! Meg is kell csinálni az ilyen műsort is.
Mert miért ne? Saját magunki alkotta mondvacsinált szabályok közé szorítsuk magunkat?
Legyen. Ilyen is.
Nem tudtam még valójában eldönteni, hogy most tényleg kritizálsz vagy némi irigység is szól belőled.
De az biztos, hogy FEKETE sütit majszolsz.
:D

Tallián Miklós · http://marsforgatni.blog.hu/ 2008.11.27. 20:44:47

Árpád jobbító szándékkal kritizált, nem irigységgel, in situ ez teljesen egyértelmű volt. :)

Péter Anna 2008.11.28. 11:54:40

Jó észrevétel, a nyalásból pedig senki se tanult még.

ommm 2008.11.28. 15:01:57

Tallián Miklós · marsforgatni.blog.hu/ 2008.11.27. 20:44:47

Az oké, de szimplán csak azért mert egyoldalúak voltatok?
Ááh...

TopiG 2008.11.28. 16:36:10

Gyerkőcök, miért pont ezen a - részben szakmai - blogon kell azon felidegesítenem magam, hogy kurvára nem, vagy alig hallatszik a videoinzert. Gondolom nem valami belépő cuccal operáltok...

2008.11.28. 16:43:05

> miért pont ezen a - részben szakmai - blogon kell azon felidegesítenem magam, hogy kurvára nem, vagy alig hallatszik a videoinzert. Gondolom nem valami belépő cuccal operáltok...

Nem gondolnád, hogy egy Flip Ultrával készül minden a Mars forgatnin, mi?

www.theflip.com/products_flip_ultra.shtml

TopiG 2008.11.28. 17:20:40

Tyű.
És Flipék nem szállítanak véletlenül boom-mikrofont? :-)

Tallián Miklós · http://marsforgatni.blog.hu/ 2008.11.29. 10:21:27

A technikai részhez tegyük hozzá, hogy a világ legalkalmatlanabb emberének kezében volt a kamera. (Azaz az enyémben, hihi. Pedig nekem aztán tényleg csak írnom és beszélnem kell.)

Anna: én nem tagadom Árpád észrevételének jogosságát, de ha megint meg kellene csinálni egy ilyen műsort, a szellemiségen nem nagyon változtatnék, a fenti okokból.

Illetve azért sem, mert nemigen tudok vállalható "ellenoldali" meghívott-jelöltet a magyar felhozatalból - az amerikai Obamás-csávó nem hinném, hogy professzionális poltika-kommentátor lenne, mégis verte az összes hazai Obama-párti hozzászólót. Ahhoz pedig semmi kedvem, hogy a kiegyensúlyozottság látszatának kedvéért vállalhatatlanul súlyosan ostoba figurákkal töltsem az időmet, mondjuk nem mondom példának, hogy A**** Endre vagy A*** János, vagy még sorolhatnám.
süti beállítások módosítása