Mivel 2009-ben a videószerkesztői munkát nem folytatom tovább, szubjektív válogatással búcsúznék el minden nézőmtől, melyben a címlapra kiemelt videók nem fognak szerepelni. Remélem néha tudtam szép, érdekes vagy szórakoztató pillanatokat lopni a napjaikba az internetes videópokol bugyrainak termelését szűrve. A célom mindig az volt, hogy a saját, kicsit nörd szemszögemből értékesnek ítélt, az interneten szokásosan fellelhetőtől eltérő színvonalú filmeket találjak és osszak meg önökkel.

Napfelkelte időgyorsítással – 00:24

Jegesmedvék New Yorkban – 01:11

A győzelemnek sok arca van – 00:39

Phillipe Petit kötéltáncol – 09:49

A tengeri kajakozás nem veszélytelen – 00:22

Az imagép – Tokyoplastic – 05:58

Egy kávét? – 02:51

Ön tud az ujjaival borotválkozni? – 01:07

Apáca – 03:05

Erotikus női foci – 01:36

Tudod milyen érzés élni? – 00:44

Terhesség időgyorsítva – 00:35

Zene és tánc a londoni metrón – 00:58

Vízalatti erotika: White – 03:34

Variációk szobafestészetre – 04:51

Vincent Delerm: Un temps pour tout – 03:05

Sesame Street 1–20 – 01:22

A pénzügyi válság mindenkit sújt? – 02:24

Orr-furulyaművész – 00:27

Egyedül az űrben – 03:07

Csellóvirtuóz a New York-i metróban – 02:58

Medve futópadon – 01:08

Stay in my memory – 04:21

Köszönöm hozzászólásaikat és érdeklődésüket.

Él egy olyan kép az operáról, hogy úgynevezett korhű, valójában leginkább maradékokból összeeszkábált, mérhetetlenül ordenáré, giccses öltözékbe bújtatott emberek üvöltöznek, üvöltözés közben erőteljes érzelemkifejező grimaszokat csinálnak, viccesen koordinálatlanul gesztikulálnak, és mindeközben nem történik semmi, továbbá nincs vége, amíg a kövér hölgy énekel, illetve ha valaki halálos sebet kap, áriázik még fél órát, mielőtt tényleg kidőlne. Meg hát mindenki tudja, hogy hogyan szoktak operát játszani.

Él egy kép Wolfgang Amadeus Mozartról, ami körülbelül megfelel az Amadeus című filmben látottaknak. Meg él egy olyan is, amiben Mozart a misztikus, meg nem értett zseni, akitől rejtélyes alakok rendelik meg saját rekviemjét. És lehetne sorolni.

Miért van ez? Nos, hölgyeim és uraim, természetesen a zsidók tehetnek róla, nyilván. A nagy helyzet a következő. Nagyon sokáig nem volt különösebb divat sokkal régebbi korok zenéit játszani. Példának okáért Bach Máté-passióját a szerző halála – 1750 – után először 1829-ben adták elő, vezényelt Felix Mendelssohn.

Innentől viszont átestek a ló túloldalára, és a régi zenéket egy bő évszázadon át kizárólag valamiféle romantikus stílusban előadva tudták elképzelni. Nagy együttesek, nagy hangerő, nagy érzelmek, és így tovább. Van ennek is létjogosultsága, szó se róla, meg lehet ezt is remekül csinálni. De nem ez az egyetlen út, és meg kell, hogy mondjam, az én lelkemtől elég távol is áll.

Távol állt azoktól a zenészektől is, akik a huszadik század második felében elkezdtek gondolkodni és kísérletezni. Azt tekintették fő feladatnak, hogy kiderítsék és rekonstruálják: hogyan szólhattak annak idején, a régi közönség előtt a darabok, pontosan milyen hangszereken, milyen tempóban, milyen összetételű zenekarral, és így tovább.

Bach: Máté passió (Koopman) – 06:59

De a hangzás nem minden. Néha azt is régészetileg kell feltárni, hogy pontosan miről is szól a mű. Így van ez Mozart operáival is, különösen azokkal, amikhez egy Lorenzo da Ponte nevű librettista, később New York-i zsidó könyvesboltos és értelmiségi celebritás írta a szöveget, ezek: a Don Giovanni, a Cosi fan tutte, illetve a Figaro házassága. Mi bennük a közös? Hogy nem vígoperák. A Don Giovanniról még persze látszik, hiszen mégiscsak explicit módon a pokolra jut a főhős, de a másik kettőt bizony komédiaként szokás félrerendezni.

Mert miről is szól, mondjuk, a Figaro? A gróf akarja Figaro nőjét, Cherubino, a gróf apródja meg a gróf feleségét (vagy épp bárki mást, mint a gróf), mindenki be akar csapni mindenkit, vagy épp bosszút akar állni a másikon, mindenki másnak adja ki magát, mint ami – a végére aztán mindenki kiköt a neki szánt pár mellett, de vajon ezzel elsimulnak-e a konfliktusok, mindenki elfelejt minden sérelmet?

Vagy miről szól a Cosi fan tutte? Két barát fogadást köt, hogy menyasszonyaik nem csalják meg őket, úgy tesznek, mint akik bevonulnak katonának, majd beöltöznek álruhába, albán vendégnek, és megpróbálják elcsábítani a másik nőjét. Sikerül, a nők hozzámennek az albánokhoz, akik a végén leleplezik magukat, közlik, hogy nem ér a nevem, játszásiból volt az egész albánosdi, és mindenki úgy csinál, mintha ennél nagyobb happy end el sem volna képzelhető. Elég valószínűtlen történet.

Ha feltesszük, hogy Lorenzo da Ponte nem volt hülye, akkor ezek nyilván nem vígjátékok. Da Ponte okos volt, cinikus, remek emberismerettel és drámai érzékkel. Tudta, milyen konfliktusokat szül a hatalom, vagy épp az alárendeltség. Tudta, hogy működik hűség és hűtlenség, tudta, hogy egy szebb, jobb, érdekesebb albán vagy bármi más bizony felülírja a korábbi elkötelezettségeket – ha meg éppen nem, akkor legfeljebb nem szebb, jobb, vagy érdekesebb az albán, de majd jön egy olyan is. Tudta, amit Dr. House is: mindenki hazudik.

Ha már a darabok erről szólnak, akkor érdemes is így rendezni és előadni, erre gondolt Claus Guth rendező és Nicolaus Harnoncourt karmester, és megcsinálták minden idők legsötétebb, legfélelmetesebb, és legjobb Figaróját. Nézzük például, hogyan ígéri meg Figaro, hogy megleckézteti a grófot, és hogyan hergeli ebben Cherubino, a gróf riválisának (láthatatlan) szelleme:

Mozart: Figaro házassága (Harnoncourt) – 02:43

A gróf persze nem hagyja annyiban, el kell tenni láb alól a versenytársat, elküldi tehát katonának. Az operairodalom egyik leghíresebb áriája, menjél háborúzni, fiam. Ezt leginkább elbohóckodni szokták, mindenki tudja, hogy nem komoly, nem is kell úgy csinálni:

Mozart: Figaro házassága (Prey) – 03:50

Harnoncourtnál ugyanez az ária a hatalomról és a felnőtté válásról szóló dráma, Figaro egyszerűen gonosz, a gróf arckifejezése pedig döbbenetes, az egész hátborzongató, szinte hallani, ahogy robbannak a gránátok a harctéren:

Mozart: Figaro házassága (Harnoncourt) – 04:04

Gondolták volna, hogy Mozart ilyet is tudott? Én – eddig – nem, és eddig is nagyon szerettem, de azt hiszem, ezek után csak azt lehet mondani, az összes drámaírók és operaszerzők közül ő volt a legéleslátóbb emberismerő. Utána jönnek Bartók, Richard Strauss, Wagner, de róluk majd később.

Kedves közönség, egy kisebb összeget mernék rá tenni, hogy senki nem fogja olyan elegánsan ünnepelni Szilveszter estéjét, mint ahogyan tehetné, ha követné az alább röviden összefoglalt öltözködési előírásokat. De aki esetleg mégis olyan meghívót kapott, amin az áll: black tie, legyen nagyon figyelmes. A white tie megkövetelése pedig gyakorlatilag végtelenül valószínűtlen, de azért erről is lesz pár szó.

Először is: a black tie azt jelenti, hogy szmokingban kell menni, a white tie pedig azt, hogy frakkban. Pont. Plusz, ha ilyet írnak a meghívóra, az azt jelenti, hogy a feladó képesnek tartja a címzettet az üzenet egyértelmű és helyes dekódolására, vagyis egy nyakkendő-szín alapján ki tudja találni, mit kell felvenni. Ez egyébként nem nehéz, hiszen a szmokinghoz fekete, esetleg más, színes csokornyakkendő jár, a frakkhoz pedig szigorúan fehér, kivéve a pincéreknek, mert nekik fekete, így lehet tudni, kinek kell felszolgálni, valamint senki nem tudja ellopni az ezüstöt úgy, hogy a pincérek előtt vendégnek, a vendégek előtt pedig pincérnek álcázza magát (ahogyan azt Flambeau, a zseniális tolvaj tette volna, ha Brown atya meg nem állítja).

A szmokingot sokféleképp lehet elegánsan viselni, de sajnos a kívánatosnál több rossz példát lehet látni a helytelen szmoking-hordásra. Márpedig aki arra adja a fejét, hogy bármilyen alkalomból is, de megpróbál tényleg igazán elegáns lenni, és elszúrja, az pancser, és ki fogják nézni a jobb társaságokból: akár egy cetlit is tűzhetne magára, hogy puccos helyre megyek, de lusta vagyok még elolvasni is, hogy kell rendesen hordani a sznob ruhákat. Aki rosszul veszi fel a szmokingot, az olyan, mint aki tetőcsomagtartót szerel a Lamborghinijére.

Tehát. A helyes eljárás a következő: kell egy megfelelően szabott szmoking. Ez egy darab kabátból és egy darab nadrágból áll, a kabát mélyen kivágott, a kihajtó kifelé néző részén tükrös selyemszövet van.

Ez véget érhet zakószerűen csúcsos hajtókában, de körbefuthat az egész nyakon is, utóbbi változat viselése egyes iskolák szerint csak délután 5 után ajánlott. A gombokat ugyanilyen fényes szövet borítja. A nadrág oldalán lefele szintén fényes csík fut végig, a szár nincs visszahajtva. A csokornyakkendő fekete, lazább esetben színes. Az ing könnyebb vászon vagy selyem, tűzött mellű, rövid és szoros, álló nyakú, lehajtott gallér-rész nélküli, ún. szmoking-ing, az ing és a nadrág találkozásra széles selyem övkendőt kell kötni, mégpedig olyan módon, hogy a ráncok felfelé nyíljanak (nem tévedés), színe szintén fekete, avagy a nyakkendővel megegyező anyagú és mintázatú. Alternatív megoldás a nyakkendővel egyező anyagú mellény – utóbbi a zakószerűen véget érő gallérhoz javasolt inkább. Kétsoros, magasabban záródó kabát esetén az öv vagy mellény nem szükséges.

Fekete (vagy bármilyen sötét) nadrághoz fekete zokni kötelező, olyan hosszú, hogy a lábszár semmilyen helyzetben ne lógjon ki. Fehér sportzokni, frottírzokni, vicces feliratos vagy képecskés, meztelen nős zokni kifejezetten tilos, mintás zokni igen ritka esetekben elfogadott, a lazább variációkat megengedő creative black tie kódba esetleg belefér, de csak akkor, ha harmonizál a ruházat valamely egyéb tagjával (mellény, nyakkendő, övkendő vagy mandzsettagomb mintázat).

Cipőből fekete lakkbőr ajánlott, de ha nem is lakk, akkor is fekete, alkalmi, rendesen kifényesített, Oxford szabású. Sport- és túracipő kizárt, és az utcai bőrcipő is. A vastag gumitalp kiváló a budapesti járdákon, de nem elfogadott a formal black tie szabályai szerint. A cipő legyen kényelmes, ugyanakkor a nagyon lapos, nagyon lekerekített orr vagy a Derby szabás nem alkalmi viselet, szmokinghoz nem elegáns. Egyetlen kivételes esetben lehet ettől eltérni, a Texas black tie öltözék esetén, ekkor a férfiak húzhatnak cowboy-csizmát is.

Fontos tudni, hogy az, ami jól áll, nem biztos, hogy feltétlenül és abszolút a legkényelmesebb, de ez nem akkora tragédia. Azt a pár órát ki lehet bírni kicsit feszengve, sokkal kevésbé idétlen érzés, mint a rossz szabás következtében viccesen álló kabát vagy nadrág, a következő követelmények többsége pedig a sima öltönyre is vonatkozik. A jó szabású zakó és nadrág mindenütt passzol, a kabátnak sem a nyaka, sem a hajtókája nem áll el, a gombtól sem vízszintesen, sem X alakban nem indulnak ráncok, az a kihízott zakó, illetve az igénytelenség tipikus jele, az átvarrott gombtól pedig csak ronda lesz a ruha, nem méretes.

Talán ez a legszembetűnőbb, hazai férfiak által elkövetett hiba: ha a gombok átlósan húzzák az anyagot, és emiatt a kivágottabb zakók hajtókás részén nagy, elálló ránc keletkezik, az egyértelműen a zakó kihízására utal, tehát a ruha az első látszat ellenére kicsi, és nem nagy, ezt észben kell tartani. A vállakon érzett nyomás is a méreten aluli zakó jele. Az ujjak lelógatott karral a csuklócsontot épp eltakarják, de nem érnek sokkal lejjebb. A nadrágon az élek előre néznek, nem csálék, a fényes betétcsík egyenesen fut le, húzódás és gyűrődés nélkül, a nadrág a cipősarok közepéig ér.

A csokornyakkendő természetesen nem előre gyártott csomós, hanem szabályszerűen megkötött, megfelelő méretű (tehát nem túl kicsi, de nem is féktárcsa-méretű):

Hogyan kössünk csokornyakkendőt? – 02:01

Ha mégis az előre elkészített változat mellett döntünk, akkor az csakis megfelelőre beállított nyakbőségű, a csokorral azonos anyagból készült szalaggal ellátott nyakkendő legyen, hiszen nincs a nyakat körbevevő részre jótékonyan ráhatjható takaró gallér-rész. A körbe nem érő nyakkendők problémájának megoldására házilag vagy gyárilag alkamazott gumiszalag-betoldás látványosan ocsmány, a teljes egészében gumiszalagból készült körbefutó rész meg vizuális környezetszennyezés, törvényileg büntetendő kellene, hogy legyen. Annál rosszabb már csak egy van, a ziherejsztűvel feltűzött puszta masni, az ugyanis még életveszélyes is.

A jó öltözék már fél siker, az igazán elegáns szilveszteri produkció azonban a különleges pezsgőnyitás, a sabrage:

Hogy bontsunk elegánsan pezsgőt? – 02:01

A pezsgőtől persze be lehet rúgni, és vicces szilveszteri kalandokba bonyolódni, ahogyan azt teszik A denevér szereplői is, én pedig Carlos Kleiberrel kívánok boldog új évet, figyeljük a fehér csokornyakkendőt, meg azt, hogy szinte nem is vezényel, hanem egyszerűen és könnyeden eltáncolja a nyitányt a pulpituson, jutalomjáték-féle ez, sok-sok, a közönségnek is szóló gesztussal, de azt hiszem, ez a kis könnyed darab csak a humor és a túlzás tökéletes stílusérzékű keverésével adható elő jól, valahogy így:

Ifj. Johann Strauss: A denevér, nyitány – 08:13

Kedvenc elviselhetetlen hangú kanadai libertárius rocksztárom, Geddy Lee nem használ kontrollhangfalakat és gitár-erősítőt, helyette a gitár közvetlenül a keverőpultba van dugva, ő pedig egy fülhallgatón ellenőrzi a hangot. De, hogy ne legyen üres a színpad, valamit fel kell tennie maga mögé, és erre mi volna alkalmasabb, mint három mosógép, illetve esetenként mindenféle áru-automata?

Rush: The Trees (élő) – 05:16

A hang egyébként botrányosan szar, de ez nem a grabbelés, hanem a DVD hibája, a cédén is ilyen, úgyhogy idézném a szöveget¹, mert egyszerűen remek, nem tudok mást mondani:

There is unrest in the forest,
There is trouble with the trees,
For the maples want more sunlight
And the oaks ignore their pleas.

The trouble with the maples,
(And they’re quite convinced they’re right)
They say the oaks are just too lofty
And they grab up all the light.
But the oaks can’t help their feelings
If they like the way they’re made.
And they wonder why the maples
Can’t be happy in their shade.

There is trouble in the forest,
And the creatures all have fled,
As the maples scream “Oppression!”
And the oaks just shake their heads

So the maples formed a union
And demanded equal rights.
“The oaks are just too greedy;
We will make them give us light.”
Now there’s no more oak oppression,
For they passed a noble law,
And the trees are all kept equal
By hatchet, axe, and saw.

– Rush: The Trees →

A NASA költségvetési gonddokkal küzd évek óta, ez köztudott. A költségcsökkentés jegyében több űrprogramot és más projekteket is leállítottak, köztük olyanokat is, melyek az űrhajóskiképzés szerves részét képezték. Eddig.

Svájcban található az a NASA tanuszoda, ahová azért jártak kiképzésre az űrhajósok, mert a víz közegében tökéletesen lehet súlytalansághoz nagyon hasonló állapotot szimulálni. Ezt minden kezdő búvár már az első merülésén megtapasztalhatja, ha megfelelően állította be lebegőképességét. A kiképzés lényege az volt, hogy az űrhajósjelölteknek űrruházatban, teljes menetfelszerelésben kellett szimulált helyzeteket megoldaniuk vízben. Például szerelési feladatokat.

A program a költségcsökkentés jegyében tavaly leállt. Ennek eredménye már egy év távlatából is egyértelmű:

Stefanyshyn-Piper űrhajós mellényúl – 01:33

De azért maradt medencéjük, ugye?

A NASA lebegési laboratóriuma (Neutral Buoyancy Laboratory) a houstoni Johnson Űrközpontban található: ez a világ legnagyobb beltéri medencéje. Az űrhajósok itt készülnek fel az űrsétákra és a Nemzetközi Űrállomáson végzett különféle feladatokra.

NASA Neutral Buoyancy Laboratory – 02:10

A felszínen lebegő búvárok Nitrox gázkeveréket használnak: ebben több az oxigén, mint a légköri levegőben, így a búvárok órákon keresztül dolgozhatnak a víz alatt.

Miről szól ma a popzene? Leginkább egy csomó olyasmiről, amiről már évezredek óta rínak a költők: férfiak, nők, valamint Komoly Erkölcsi és Politikai Mondanivaló. Uncsi, kit érdekel. Közben kitalálták a robotokat, meg az autópályát, meg az atombombát, és erről alig-alig énekel valaki. Ezért is jó, hogy létezik a Kraftwerk. Hiszen ők másról sem beszélnek, mint a tényleg fontos dolgokról.

Keményen, hidegen, precízen, ugyanakkor elképesztően szellemesen, csak kell némi fül a humor észrevételéhez. Vegyük például a klasszikusok egyik kedvencét, a szabályos szonáta-formát. Kezdődik egy lassú bevezetéssel, utána az expozícióban megkapjuk a főtémát az alaphangnemben, illetve ennek az ötödik fokára épülő, úgynevezett domináns hangnemben, majd zárótéma következik. Utána a téma szabad kidolgozása mindenféle módokon, végül pedig repríz, ahol visszatér az eredeti fő- és melléktéma, végül egy kódával lezárul a mű. És akkor most nézzünk egy tankönyvbe illően tökéletes példát:

Kraftwerk: Radioactivity (élő) – 07:42

Bizony. A tömegek pedig egy tökéletes klasszikus szonátára csápolnak, ez egyszerre vicces és gyönyörű. A düsseldorfi robotemberek Haydn legnagyobb, ma élő tanítványai. Ha a Radioactivity nem lett volna elegendő bizonyíték, akkor mindenki gondoljon most gyorsan a Búcsúszimfóniára. Ez az a darab, amit Haydn akkor írt, amikor már nagyon szabadságra akart menni, és ezt úgy jelezte Esterházy hercegnek, hogy a szimfónia rendes befejezése helyett a zenészek (látszólag darab közben, valójábana kottában leírt időpontban) egyesével felkeltek, eloltják a kottapultot megvilágító gyertyát, majd kivonultak, így egyre kevesebben maradtak játszani, míg végül az utolsó is otthagyta a színpadot.

Ennek felelevenítése után pedig nézzük meg ismét robotékat:

Kraftwerk: Music Non Stop (élő) – 09:49

Szépen, sorban lekapcsolják a fényeket, és levonulnak: előrször Schmitz, utána Hilpert, majd Schneider, végül Hütter. Csak a lüktetés marad, fokozatosan, szólamonként elcsendesülve. Music non-stop. Haydn pedig elégedetten mosolyoghat valahol a túlvilágon.