Osvaldo Cavandoli: La Linea

A Manó

Osvaldo Cavandoli dizájnerként dolgozott az Alfa Romeónál. 1935-ben, Tazio Nuvolari felejthetetlen nürburgringi győzelmének évében lépett be a céghez:


Tazio Nuvolari győz – 00:34

1940-ben lépett ki, amikor a BMW megnyerte a háború előtti Mille Miglia versenyek közül az utolsót – amit már a háborúban rendeztek.

Néhány kép Osvaldo Cavandoli „La Linea” című rajzfilmjéből

Nevét egyébként csak savant-szindrómás, túlfejlett vizuális memóriával rendelkező emberek jegyezhették meg, és ők is csak később, az 1969-től 1988-ig tartó alkotói szakaszban készült munkáit szemlélve. Ráadásul ezek a munkák már korántsem autókról szóltak.

Nem így van ez Olaszországban, ahol az egyetemen a kortárs filmművészet egyik kiemelkedő rövidfilm-alkotójaként tanítják Cavandolit. Rövid, általában kétperces rajzfilmekből álló sorozatát Magyarországon is előszeretettel használták műsoridő kitöltésére a szocializmus éveiben. A sorozat eredeti címén La Linea. Fogalmam sincs, ki magyaríthatta szerencsétlenül Menő Manóra. „Barum-barum”, igen, róla van szó.

Kevesen tudják – mert a kommunista prüdériával megáldott cenzúra ezt már nem engedhette át a határon –, hogy a fehér cérnafigura utolsó tíz évében két új széria is készült: a Sexilinea és az Eroslinea.


Egy Sexilinea epizód – 04:46

A La Linea tökéletes példa harminc év távlatából is, hogyan kell valakinek pár perc boldog, gyors halált biztosítani egyszerű eszközökkel, jó ötletekkel és kreativitással.

Megjelent: 2008. december 2., 07:05-kor | Polgár Natália | 2 hozzászólás

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzseffry 2008.12.03. 00:42:31

Gyerekkorom kedvenc műsorszünet kitöltője! :) Hm, egyébként én határozottan úgy emlékszem, hogy ezekből az erotikusokból is leadtak párat, talán a kilencvenes évek legelején... a késő esti műsorsávban.

Tommi 2008.12.06. 18:17:09

Hehe... IMÁDOM... A legnépszerűbb nemzetközi videómegosztó tele van vele. Ha van néhány szabad percem, mindig keresek egy-két részt, amit még nem láttam. Ha találok ilye(neke)t, általában önfeledt nevetésbe burkolódzom :)
süti beállítások módosítása